2016. február 18., csütörtök

18. Gondolat - Negatív

Üdv kedves Olvasó!



Nem is tudom, hogy hányszor indultam neki annak, hogy végre megírom erre a blogra is az új posztot. A napokban neki is kezdtem, egy kisebb magyarázattal, de tegnap este egy kérdésnek hála, elgondolkodtam sok mindenen, ami egyébként már egy ideje kezdett megfogalmazódni bennem és ennek is köszönhető ennek a bejegyzésnek a címe. Tudom, kicsit furán hat az egész, de talán a végére érthetőbb lesz a választásom.
Az elmúlt egy-két hetet vidéken töltöttem és a net sebessége nem éppen alkalmas a blogoláshoz. Tulajdonképpen semmihez sem, mert már ahhoz is komoly küzdelmek kellettek, hogy a postaládámat betöltse rendesen. Ez azért el tudja venni az ember kedvét, nem igaz? Főleg, ha csak a szokásos hírleveleket kapod, a várt vélemények helyett, amik az új fejezetedhez érkeztek. Tisztában vagyok vele, hogy az utóbbi az én hibám, megint sokat kellett várni a Kívánságok éjszakája 9. fejezetére és az igazság az, hogy nem is vagyok vele megelégedve. Úgy érzem, hogy egy picit elvesztem, de nemcsak itt, hanem az Őszi zivatarnál is. Mielőtt érkeznének az újabb támadások, nem tervezem, hogy bármelyik történetet is félbe hagyom, csak egyszerűen jelen pillanatban köd van körülöttem és még nem tiszta, hogy innen hogyan tovább. Bizonytalan vagyok, és őszintén, amilyen visszajelzéseket kapok, nem éppen azt segítik előre, hogy neki tudjak lendülni a folytatásnak.
Szerintem már több, mint fél éve annak, hogy elkezdtek érkezni a nem túl kedves, számomra támadó jellegű megnyilvánulások. Még most is próbálok ezekkel nem törődni, de azt hiszem, nem olyan meglepő, ha azt mondom, hogy kezdek ezektől elfáradni. A nevemhez társul egy bizonyos fokú negatív érzés, amit egyébként nem nagyon értek, hogy miért, hiszen a helyemben senki se nézte volna tétlenül, hogy hülyét akarnak belőle csinálni. Negatív, aminek valójában semlegesnek kellene lennie, ehelyett szerintem egy maréknyi ember maradt az, akinek az maradt rólam a véleménye, ami volt. A többi között pedig ott vannak azok a névtelen megmondó emberek, akik hetente, de havonta mindenképp megajándékoznak a véleményükkel, aminek sokszor semmi értelme sincs. Nem akarom magamat mosni, hogy csak nekem lehet igazam, viszont ha ez a kedvetlen emberke még arra se veszi a fáradtságot, hogy értelmezze azt, amit írtam, nem tudok mást mondani. Sokszor szerintem végig se olvassák ezeket a kiírásokat, csak látják, hogy csináltam valamit, így van okuk írni... és tudjátok tényleg az a szomorú, hogy nem tudom, hogy mit ártottam nekik? Nem kényszerítek senkit sem arra, hogy olvasson tőlem bármit is, hogy kövessen valamilyen felületen. Nem fogok hisztit csapni, ha csökkenni fog a rendszeres olvasók száma, ha kevesebben lájkolják az oldalt, ha kevesebb követőm lesz, nem is fogok senki fejéhez pisztolyt tartani, hogy akarata ellenére nyomon kövesse az irományaim sorsát. Sose kértem és nem is fogom, ezért sem értem, hogy akkor miért teszik? Persze, gondolom ebben lelik az örömüket, hogy mást piszkálnak és bántanak, ahelyett, hogy a saját dolgukkal, életükkel foglalkoznának. Azt hiszem, sose fogom megérteni, hogy ez miért jó, mit érnek el vele, mert lehet, hogy egyszer elérik azt, hogy abbahagyjam az egészet, viszont aztán lesz valaki más akire rászállnák és minden kezdődik előröl. Ebben mi a jó, mi az élvezhető?
Minden bizonnyal csak egy újabb felületet adok ezeknek a kedvetleneknek (a névtelenül írókra értem), akik most újabb lendületet fognak kapni, azonban muszáj volt mindezt kiírnom magamból. A napokban igyekszem majd egy picit aktívabb lenni, bejegyzéseket hozni, illetve újra neki lendülni az írásnak és talán végre a ködből is kijutok. Addig is kellemes hetet, vagyis inkább hétvégét kívánok mindenkinek!

Üdv,
Catalina